|
|
|
|
Örülök a győzelemnek, Sid 3 és Geno 4 pontjának, de kezdem unni, sőt már meg is untam, hogy a meccs első felét elspóroljuk rendszeresen
|
| |
|
|
|
|
Nem is tudom, nekem olyan érzésem van, mintha a csapat csak annyit adna ki magából az esetek többségében, amennyi a minimális győzelemhez kell, néha nem jön be, de általában egyenlőre elég. Veszélyes játék ez, nehogy megégjünk hosszútávon ezzel a felfogással.
|
| |
|
|
|
|
Nem csak Tibi túlzott, tényleg katasztrófa volt az első 2 harmad, momentumunk nem volt.
Aztán egyrészt egy sorba került a két zseni, másrészt teljesen más felfogással jöttünk ki, harmadrészt- talán az Isles is úgy volt vele hogy ez már megvan- és visszaálltak.
Nagyon szép hogy sikerült fordítani, de erre azért nem lehet mindig játszani, főleg hogy az Islandersnél vannak sokkal nagyobb játékerőt képviselő ellenfelek is.
|
| |
|
|
Válasz isten hozzászólására (#16347) |
|
|
|
|
|
|
|
A mostani első két harmad utáni kiakadásom teljesen jogos volt:-)
Az Isles a letámadással megölt minket, konkrétan két játékoson múlt a meccs, és ezt a későbbiekben nem fogjuk tudni eljátszani, egy jó csapat ellen.
|
| |
|
|
Válasz isten hozzászólására (#16347) |
|
|
|
|
|
|
|
megnéztem az összefoglalót, na most dühít, hogy nem láthattam.
basszus, tibi itt anyázza őket mindig két harmadon keresztül, az esetek 90%-ában meg a harmadikban azt mondja a csapat, hogy "tudod mit, tibi? most figyelj"
ez kész.
a harmadik gól mekkora volt, meg a negyedik kész teljesen.
és akkor 1-3-nál még meg sem adtak egyet...
|
| |
|
|
Válasz isten hozzászólására (#16346) |
|
|
|
|
|
|
|
nem idegesít, mert mint írtam, nem ment normálisan egyik stream se... ha akartam volna, se tudtam volna nézni...
az idegesít, hogy megint altatott a kurva csapat, és a végén meg oskola...
malkin tényleg szép. és ovechkin tényleg bekaphatja.
az ovechkines kijelentésem után most kicsit úgy érzem magam, mint pár éve a nemzeti sportosok érezhették magukat: szombati napon nyert a real madrid 3-0-ra (otthon), és megjelent a vasárnapi NS-ben, hogy "a real tanítani való játékkal 3-0-ra nyert, és raul két gólt is rúgott". gondoltam magamba, hogy b*sznátok meg, mintha a 3-0, meg a két gól akkora teljesítmény lenne, hogy ájuldozni kell tőle. erre vasárnap a valencia nyert idegenben 5-0-ra, és talán akkor még kluivert mesterhármast rúgott. persze erről már nem cikkeztek ezek a buzik (valencia-drukker vagyok)
NJDevils: komoly 3/4 megabites (768 kbps) netem van...
|
| |
|
|
Válasz Minime hozzászólására (#16339) |
|
|
|
|
|
|
|
malkin
|
| |
|
|
|
|
------------ |
|
|
|
|
|
Megint milyen meccs!!! Én meg elalszom na mindegy, az a lényeg, hogy nyertünk, de, hogy mit csináltak ezek megint az első két harmadban??? Rejtély...
|
| |
|
|
|
|
Joey Mac vs Curry összecsapás a múltból
http://www.youtube.com/watch?v=lINfTqVt14M&eurl
|
| |
|
|
Válasz Tibi76 hozzászólására (#16342) |
|
|
|
|
|
|
|
Éjjen Curry!
Megjegyzem Sabu csak a harmadik gólban volt benne.
|
| |
|
|
|
|
Geno hattrick+ assist AO bekaphatja!
|
| |
|
|
|
|
Geno szerintem ránézett a szünetben AO mai statjaira...
|
| |
|
|
|
|
isten szegénykém teljesen ki lesz, hogy ezt nem látta
|
| |
|
|
|
|
Ebből már sehogy nem jövök ki jól! Pampers reklámarc leszek.
|
| |
|
|
Válasz Tibi76 hozzászólására (#16336) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez a 2 gól teljesen összezavart, már annyi kétértelmű dolgot írok, hogy jaj.
|
| |
|
|
Válasz Minime hozzászólására (#16335) |
|
|
|
|
|
|
|
egy bizonyos kor felett már nem ügy:-)
|
| |
|
|
Válasz Minime hozzászólására (#16333) |
|
|
|
|
|
|
|
Ezért mit fogok kapni holnap de kit érdekel!
|
| |
|
|
Válasz Minime hozzászólására (#16333) |
|
|
|
|
|
|
|
mennyire egy szemét csapatunk van, két zsenivel.
|
| |
|
|
|
|
Amugy tényleg basszák meg, hogy 0-3 és 40 perc semmittevés után kezdenek el játszani.
|
| |
|
|
|
|
Ref ideje lenne kompenzálni a sok szar isles pp-t!
|
| |
|
|
|
|
Satan is gyenge mostanában, az előbb is mit hagyott ki.
|
| |
|
|
|
|
Malkin kicsit ijesztő a 25. assistal együtt !
|
| |
|
|
Válasz Minime hozzászólására (#16326) |
|
|
|
|
|
|
|
Olyanok vagyunk a 3. előtt általában, mint a temető kapuján a felirat (+?): Feltámadunk!?
|
| |
|
|
|
|
Nézdmá a kis optimistát! 100%!
|
| |
|
|
Válasz Barney hozzászólására (#16322) |
|
|
|
|
|
Válasz Barney hozzászólására (#16322) |
|
|
|
|
|
|
|
Mondjuk szerintem ma ez sajnos a csapat 90% -ára elmondható.
|
| |
|
|
Válasz Tibi76 hozzászólására (#16321) |
|
|
|
|
|
|
|
Egyetlen jó megoldása ma, kb. egy méterre képtelen pontosan passzolni.
|
| |
|
|
Válasz Minime hozzászólására (#16320) |
|
|
|
|
|
|
|
Free Candy-goal.
|
| |
|
|
|
|
milyen neted van ? nekem 4 megás de a régi 2 megással is ment gond nélkül !
|
| |
|
|
Válasz isten hozzászólására (#16316) |
|
|
|
|
|
|
|
3 ziccer pk-ban, ez hol van 5-5-ben vagy pp-ben Misel?
|
| |
|
|
|
|
ovechkin már most hattrick.
a végén még megbaszhatjuk crosby vagy malkin akármilyen díját is idén (is).
|
| |
|
|
|
|
jaja, atdhe-hez kevés a nezem ezek szerint :(
jó lesz, ha már megcsinálják a beígért fejlesztést, és lesznek komolyabb csomagok, mert ez így vicc. 21. század, jó reggelt, baszod!
márciusban jár le a hűségidőm, előtte 6 rugó a csomagváltás, és még akkor is nem túl jó csomagra tudnék váltani drága havidíjért.
tavaly legalább még mentek gyengébb sopcast-linkek, de most semmi.
meg különben is 0-3...
szegény sabu ma nem remekel. currynek hajrá, nektek meg jó drukkolást, aki marad.
|
| |
|
|
Válasz NJDevils hozzászólására (#16313) |
|
|
|
|
|
|
|
Busé nálam mostantól Zetor, csak halkabb. Az év mélypontja ez a kib. meccs.
|
| |
|
|
|
|
takarodjon az egész banda a büdös picsába...vagy buktassanak rendesen edzőt...
|
| |
|
|
|
|
a tietek : http://www.atdhe.net/live-tv-835.html
|
| |
|
|
Válasz NJDevils hozzászólására (#16312) |
|
|
|
|
|
|
|
http://www.atdhe.net/live-tv-840.html ezen, de ez természetesen a devils meccs !
|
| |
|
|
Válasz isten hozzászólására (#16311) |
|
|
|
|